G³thabh±rika-upam±

432. “Tena hi, r±jañña, upama½ te kariss±mi. Upam±ya midhekacce viññ³ puris± bh±sitassa attha½ ±j±nanti. Bh³tapubba½, r±jañña, aññataro s³karaposako puriso sakamh± g±m± añña½ g±ma½ agam±si. Tattha addasa pah³ta½ sukkhag³tha½ cha¹¹ita½. Disv±nassa etadahosi– ‘aya½ kho pahuto sukkhag³tho cha¹¹ito, mama ca s³karabhatta½ [s³kar±na½ bhakkho (sy±.)]; ya½n³n±ha½ ito sukkhag³tha½ hareyyan’ti. So uttar±saªga½ pattharitv± pah³ta½ sukkhag³tha½ ±kiritv± bhaº¹ika½ bandhitv± s²se ubb±hetv± [ucc±ropetv± (ka. s². ka.)] agam±si. Tassa antar±magge mah±-ak±lamegho p±vassi. So uggharanta½ paggharanta½ y±va agganakh± g³thena makkhito g³thabh±ra½ ±d±ya agam±si. Tamena½ manuss± disv± evam±ha½su– ‘kacci no tva½, bhaºe, ummatto, kacci viceto, kathañhi n±ma uggharanta½ paggharanta½ y±va agganakh± g³thena makkhito g³thabh±ra½ harissas²’ti. ‘Tumhe khvettha, bhaºe, ummatt±, tumhe vicet±, tath± hi pana me s³karabhattan’ti. Evameva kho tva½, r±jañña, g³thabh±rik³pamo [g³thah±rik³pamo (s². p².)] maññe paµibh±si. Paµinissajjeta½, r±jañña, p±paka½ diµµhigata½. Paµinissajjeta½, r±jañña, p±paka½ diµµhigata½. M± te ahosi d²gharatta½ ahit±ya dukkh±y±”ti.
433. “Kiñc±pi bhava½ kassapo evam±ha, atha kho nev±ha½ sakkomi ida½ p±paka½ diµµhigata½ paµinissajjitu½. R±j±pi ma½ pasenadi kosalo j±n±ti tiror±j±nopi– ‘p±y±si r±jañño eva½v±d² eva½diµµh²– “itipi natthi paro loko…pe… vip±ko”ti. Sac±ha½, bho kassapa, ida½ p±paka½ diµµhigata½ paµinissajjiss±mi, bhavissanti me vatt±ro– ‘y±va b±lo p±y±si r±jañño abyatto duggahitag±h²’ti. Kopenapi na½ hariss±mi, makkhenapi na½ hariss±mi, pal±senapi na½ hariss±m²”ti.